Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár: sikeresen zárult a 31. ALDI Női Futógála

Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
Mozgásforma
Futás Futás

Sportos hölgyekkel telt meg vasárnap a liget és környéke, rengeteg hazai és külföldi turista kísérte figyelemmel a futók végtelen sorát. Hét különböző táv közül választhattak a résztvevők a 10 kilométerestől a rövidebb körökig. A hosszabb távok mezőnye a Hősök teréről elrajtolva az Andrássy úton haladt végig. Háromszázan olyan elszántak voltak, hogy három távot (10+5+2,5 km) is teljesítettek. Kiemelkedő volt a fiatalok jelenléte, több mint kétezer diák és gyerek nevezett, többségük először vett részt futóversenyen.

Indulásakor a budapesti női futógála Európában úttörőnek számított, sőt az egész a világon is az elsők között biztosított lehetőséget a hölgyeknek, hogy ideális körülmények között vehessenek részt futóversenyen. Ma már szerencsére teljesen természetes, hogy a nagy utcai szabadidősport-eseményeken egyenlő arányban vesznek részt a nemek.

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyire sikeres ez a verseny, Magyarország legszebb futóvesenye, mert bár hálistennek a női futók már a férfiakkal megegyező számban vesznek részt a többi versenyen is, sokak mégis nagyon szeretik ennek a versenynek a különleges hangulatát. Számukra lényegesen komfortosabb a kezdeti lépéseket egy tiszta női mezőnyben megtenni, nagy bátorítást jelent a biztonságos és támogató hangulat – mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Családi futást is szerveztek, amelyen a családok férfi tagjai is rajthoz állhattak és óriási sikerrel debütált a most először megrendezett FODISZ Esélyegyenlőségi Futam, ahol fogyatékossággal élő és ép résztvevők együtt tették meg a távot. Hangsúlyosan megjelent a jótékonyság is a rendezvényen: idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kapcsolati erőszak ellen emelte fel a szavát, míg maguk a futók a Mozgásjavító Óvoda új terápiás helyiségének létrehozását támogathatták az eseményen gyűjtött adományokkal. Mindezek tökéletes keretet adtak a célba érkezésnek, amely egyben annak ünnepe is volt, hogy a résztvevők ezen a hétvégén a mozgást, a kitartást és az egészségtudatos életmódot választották.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Vasárnap a főváros legszebb parkjában gyűlik össze a hazai női futóközösség, ahol a 31. ALDI Női Futógála mezőnyében Trokán Anna is futócipőt húz.
Tízévesen kapott stroke-ja után azt mondták neki az orvosok: soha többé nem sportolhat. Ő azonban nemcsak rácáfolt a kilátástalan jóslatokra és paralimpiai bajnok lett, de az Exatlon Hungary kőkemény akadálypályáin is bizonyított.
2017 után újra a főváros legszebb parkjában, a megújult Városligetben rendezik meg Magyarország egyetlen női futóeseményét, a hosszabb távok a Hősök teréről rajtolnak és az Andrássy úton haladnak.
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Fóti futókör
A fóti Királydomb lankái megedzik a futók lábait: a néhány méteres szintkülönbség garantáltan megtöri a 800 méteres körök monotonitását.
Legfrissebb cikkeink
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Ősszel sem állunk le – szeptemberben is élménysport-programok várnak országszerte
Véget ér a nyár, rövidülnek a nappalok, lassan beköszönt az ősz – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ideje lenne leállni a mozgással. Sőt!
2026 © holmozogj.hu