Teszteltük a balatonfüredi jégpályát: ez világszínvonal!

Advent második hétvégéjén megnyílt a balatonfüredi jégpálya. Ez a második szezon, amikor 1 kilométeres jégfolyosón lehet korcsolyázni a Balaton partján. Az önkormányzat előzetesen azt ígérte, hogy a tavalyi gyermekbetegségeket kijavítják. És megcsinálták! A füredi korcsolyapálya a világ minden táján megállná a helyét.
Mozgásforma
Korcsolyázás Korcsolyázás

December 7-én, szombaton este tartották a balatonfüredi jégpálya 2024-2025-ös szezonjának hivatalos nyitóünnepségét. A programban szerepelt műkorcsolya bemutató (felléptek a PAVUK Műkorcsolya Iskola növendékei), tűzzsonglőr bemutató (a Genesis nevű duó előadásában), illetve DJ is zenélt.

Balatonfüredi jégpálya megnyitó 8
Tűzzsonglőr a megnyitón

Valójában a szezon egy kicsit korábban, a december 5-i nulladik nappal indult, Mikulás napján pedig már normál módban üzemelt az ország egyik legkülönlegesebb és leghangulatosabb korcsolyapályája.  

Balatonfüredi jégpálya megnyitó 4
Korcsolyázás a Tagore sétányon

Azt ígérték, kijavítják a tavalyi hibákat, megcsinálták!!

Bár „hagyományos” jégpálya évek óta üzemelt Balatonfüreden, jégfolyosó tavaly volt először. Közvetlenül a téli szünet előtt nyitották meg és szinte azonnal országos hírnevet szerzett. A hatalmas tömeg, valamint az üzemeltetéssel és pályakarbantartással kapcsolatos rutintalanság miatt azonban többen nem csak kellemes élményekkel és tapasztalatokkal távoztak Balatonfüredről a korizás után.

Balatonfüredi jégpálya megnyitó 1
PAVUK csapat bemutatója a december 7-i megnyitón

Ami sokkal jobb lett:

  • tavaly többször hosszú sor torlódott fel a pénztáraknál, az idei szezonra felgyorsították a jegykiadást és már online is lehet jegyet venni (online jegyértékesítés ezen a linken)
  • tavaly többször kifogásolható volt az 1 kilométeres folyosón a jégminőség, idén szélesebb a pálya, így elfér egy nagyobb rolba (jégfelújító gép), ami sokkal jobb jeget tud készíteni
  • tavaly nem volt WC, idén nyitottak egyet a Tagore sétányon (igaz fizetni kell érte, de legalább maradhat lábon a korcsolya)
  • tavaly túl gyorsan elfogytak a korcsolyák a kölcsönzőben, idén 1000 új párból lehet választani
  • tavaly probléma volt a hangosítással a pálya egyes részein, idén sokkal jobb a hangtechnika
  • tavaly csak egy gyalogos hídon lehetett átjutni a jégfolyosó felett, ami sokszor zsúfolt volt, idén már két híd van

További újdonságok a 2024-2025-ös szezonban:

  • a Vitorlás téren 3 év alatti kisgyerekeknek 110 négyzetméteres ingyenes jégfelületet alakítottak ki
  • a Zákonyi utcában felállítottak egy nagy öltözősátrat
  • sokkal több büfét meg lehet közelíteni korcsolyával a pálya mellett, mint tavaly
  • van korcsolyaélezés
  • felállítottak egy átlátszó falú iglut is, ahol várakozhatnak a kísérők
  • és még van pár egyéb újdongás is;
Balatonfüredi jégpálya megnyitó 5
Este színes kivilágítást kap a pálya

„Már tavaly is fantasztikus volt a füredi jégpálya, ám érezni leehetett, hogy az üzemeltetők nem készültek fel a hatalmas rohamra, mintha maguk sem gondolták volna, hogy már az első szezonban ekkora sikere lesz a jégfolyosónak. Le a kalappal a füredi önkormányzat előtt, mert gyakorlatilag minden hibát kijavítottak. A végeredmény világszínvonalú lett! A balatonfüredi jégfolyosó a világ bármely pontján megállná a helyét, csak ajánlani tudom, hogy mindenki nézze meg, próbálja ki!” – számolt be az első tapasztalatairól Németh Balázs, a holmozogj.hu egyik alapítója. Hozzátette, hogy a hétvégi napokon és a téli szünetben idén is garantálható a zsúfoltság, ha valaki száguldozni szeretne, érdemes hétköznap ellátogatnia Balatonfüredre.

Mekkora a balatonfüredi jégpálya?

Összesen 3600 négyzetméter a korcsolyázható jégfelület. Az egy kilométeres jégfolyosó három nagyobb, téglalap alakú pályát köt össze: a Zákonyi utcai 900 négyzetméteres, a Vitorlás téren kialakított pálya 375 négyzetméteres, a Tagore sétányon pedig 330 négyzetméteres a jég.

Balatonfüredi jégpálya megnyitó 7
A nagy rolba is elfér a kiszélesített jégfolyosón

Mennyibe kerülnek a jegyek a balatonfüredi jégpályára?

Nyitva tartás

A tervek szerint két hónapon át, februárig lesz nyitva a pálya (bízzunk benne, hogy az időjárás nem húzza keresztül a számításokat). A jég folyamatos karbantartása miatt minden nap három turnusban lehet korcsolyázni, mindegyikre külön kell megvásárolni a jegyeket.

  • hétfőtől-péntekig 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között
  • szombaton 10-12.30, 14-16.30, 18-21 óra között
  • vasárnap 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között;
Videók
Kapcsolódó cikkek
Több tízezer embert mozgatott meg idén is a Balatonfüredi Jégpálya. Az üzemeltetők rengeteget tanultak az előző szezonból, így a pálya nemcsak nagyobb lett, hanem a szolgáltatások is jelentősen bővültek és fejlődtek. Aki egy igazán különleges téli élményre vágyott, nem csalódott, köszönhetően például a színes programkínálatnak.
Február első hétvégéjén ismét rengetegen mozdultak ki, hogy együtt mozogjanak és élményeket gyűjtsenek. Akadtak, akik a jégpályákon csúszkáltak, mások dombokon futottak vagy akadálypályán küzdöttek meg önmagukkal és az elemekkel. Kattints és olvasd el hétvégi beszámolónkat!
Magyar győzelem született a Városligeti Műjégpálya Freestyle Fesztiváljának királyszámában, a Párbajban. Kiss Péter extázisban csatázta végig az egész estét, fantasztikus gyakorlatokkal kápráztatta el a közönséget, így megérdemelten nyerte el a bajnoki címet. Mutatjuk a legjobb videókat, és már most várjuk a jövő évi folytatást!
Szerencsére a február sem lesz a pihenés hónapja, hanem a kalandoké és az aktív kikapcsolódásé! Legyen szó farsangi programokról, Valentin-napi romantikáról, vizes kihívásokról vagy havas sportokról, ebben a hónapban is biztosan megtalálod a neked való aktív kikapcsolódást! Itt a holmozogj.hu havi programajánlója.
Nincs ötleted, hol mozogj február első hétvégéjén? Akkor segítünk! A gazdag programkínálatban szerepel terep- és akadályfutás, jelmezes farsangi futás, egy izgalmas fejlámpás kihívás a Börzsönyben, trükkös korcsolyázás a Városligetben, valamint gyalogos és kerékpáros teljesítménytúra a Tündér-hegyen. Te melyiket választod?
Legfrissebb cikkeink
Színházi csúcstalálkozó a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Valódi színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12 között a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő, Európában egyedülálló „Fut a színház” versenyre rekordszámú, összesen 25 csapat nevezett.
Csábító őszi kalandok: válogass a hétvége legjobb programjai közül!
Beköszöntött az október, és vele együtt a legszebb túra- és futóidő! A hűvösebb, napsütéses napok tökéletes alkalmat kínálnak, hogy kimozdulj és felfedezd az ország legkülönlegesebb helyszíneit.
Ahol a legnagyobb hősök indulnak: 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam is lesz a rekorddöntő 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Az idei SPAR Budapest Maraton egyik legfelemelőbb pillanata az 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam lesz, ahol fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és élsportolók együtt élhetik át a mozgás örömét és a közösség erejét.
Különleges szerepet kap Krausz Gábor a jubileumi SPAR Budapest Maratonon
Krausz Gábor idén is bogrács mögé áll a 40. SPAR Budapest Maratonon – sztárséf kollégáival együtt főz a futóknak és a jótékony célért, miközben sportrelikviák árverése és sztárparádé is színesíti a fesztivált.
Világraszóló teljesítményre készül két parasportoló a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Boronkay Péter paralimpikon triatlonista és mozgássérült barátja, dr. Nagy András közösen készülnek lefutni a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivált egy speciális tolószék segítségével. A „Paratonfutás” sporttörténelmi, jótékonysági és példamutató kezdeményezés lesz.
Fantasztikus hangulat, újonc vízitúrázók a dunaszigeti Vízi-ringen
Több mint 300 evezős vett részt a dunaszigeti Vízi-ringen, ahol a közösségi élmény, az újoncok nagy száma és a fantasztikus hangulat tette felejthetetlenné a napot.
2025 © holmozogj.hu