Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Sportegészségügyi vizsgálatok, nem csak profi sportolóknak

Ha felnőttként a nulláról szeretnél elkezdeni sportolni, vagy szünetet tartottál, vagy épp jobban rá akarsz kapcsolni, érdemes felmérni az egészségi állapotod, mielőtt belevágnál, hogy megelőzd a sérüléseket. Ebben segít például a PharmaFlight speciális vizsgálata is. Ha pedig már kialakult sérülésed van, akkor érdemes a Doktor24 szakemberei által nyújtott segítséget igénybe venned.

Számos példát láttunk már arra, hogy valaki nagyon magas szintre jut annak ellenére is, hogy fiatalkorában szinte semmit nem mozgott. A legtökéletesebb példa Szabó Nóra esete, aki 25 éves kora után kezdett el úgy igazából a futással foglalkozni, először csak azért, hogy megszabaduljon a fölös kilóitól. Aztán a hobbiból szenvedély vált, belejött, és immár ő a maratoni futás országos női csúcstartója.

Ha rekorddöntési céljaid még nincsenek is, de belevágnál, és elkezdenél mozogni, akkor érdemes egy sportorvosi vizsgálattal kezdeni. Ezek a vizsgálatok a hiedelmekkel ellentétben nem csak az élsportolóknak hasznosak, hanem a mozogni vágyó átlagembernek is, kortól és nemtől függetlenül.

Olimpikon és Európa-bajnoki döntős gátfutónk, Kerekes Gréta csak pályafutása utolsó éveiben vette igénybe a sporttudományban rejlő lehetőségeket. Végül azok lettek karrierje legjobb évei, az egyéni csúcsait is ekkor érte el. A párizsi olimpia utáni visszavonulása óta annak a PharmaFlightnak a nagykövete, amelynek az élettani méréseit ő maga is beépítette a mindennapi edzésprogramjába, amíg még aktív volt.

– Még az azóta sajnos elhunyt dr. Petrekanits Máté találta ki ezt a mérést a Testnevelési Egyetem laborjában, amit azóta a PharmaFlight visz tovább. Amikor először nála voltam ezen a vizsgálaton, olyan dolgokat fedezett fel, amiket addig nem tudtam a testem működéséről. Sportolóként mindig is nyitott voltam, úgy gondoltam, hogy ez a mérés segít az előrelépésben. Az utolsó két évemben minden nap segítették a felkészülésem. Minden nap, ébredés után megmértem magam. Ez pár percet vett igénybe, a kapott adatokat elküldtem nekik, ők pedig hamar visszajeleztek, és pusztán az adatokból megmondták, hogy mennyire fáradt a testem, milyen mentális állapotban vagyok és hogyan aludtam. A mérésekből hamar kiderült, hogy egy-egy kemény edzés után nem másnapra jön ki rajtam a fáradtság, hanem két-három nappal később. Elkezdtünk mindezek alapján edzeni, részben ennek is volt köszönhető, hogy életem legjobb formájába kerültem, együtt tettük fel az i-re a pontot – mondta tapasztalatairól Kerekes Gréta.

Pusztán a mérési eredményekből olyan dolgokat is megírtak neki, mint az, hogy az oxigén- és szívveréséből látják, hogy meg van fázva.

– Ez a vizsgálat nem csak élsportolóknak ajánlott! Akár amatőr, hobbisportolóknak is fontos lehet, mert ők alapesetben semmilyen vizsgálatban nem részesülnek. Nagyon sokan nem törődnek az ilyen dolgokkal, hanem csak úgy lemennek a konditerembe vagy a futópályára, hogy nem tudják, mennyit bír a szívük és az izomzatuk az egészséges tartományon belül. Csak ajánlani tudom a nyugalmi mérést, hogy megelőzzék vele a komolyabb bajt – mondja az olimpikon gátfutó, aki arra buzdít mindenkit, hogy ne zárkózzanak el az ilyen segítségtől.

Fotó: Pharmaflight

Az egészséges sportolásra fókuszáló hogysportoljak.hu weboldal az elmúlt napokban indult el, és három különböző vizsgálatot kínál:

  • Antropometria (testalkat, testösszetétel mérés): Szeretnéd megtudni, hogy gyermeked számára melyik sport a legmegfelelőbb? Egyedülálló antropometriai vizsgálatukkal megállapítják gyermeked várható testmagasságát, súlyát és izomösszetételét. Segítenek kiválasztani a várható fizikai adottságaihoz optimálisan illeszkedő sportágakat és edzési intenzitást is.
  • Nyugalmi mérés (a szervezeted működésének felmérése): Hatékony edzéstervezés, formaidőzítés, maximális teljesítmény – túlterhelés és kiégés nélkül! A világon úttörő, saját fejlesztésű élettani vizsgálatuk segítségével mindössze 6 perc alatt átfogó, objektív adatokon alapuló képet adnak szervezeted szinte teljes egészének működéséről.
  • Teljesítménydiagnosztika (személyre szabott futópados mérés): Milyen kondícióban vagyok, és hogyan lehetnék még jobb? Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatukkal feltárják jelenlegi fizikális állapotodat, és ennek alapján segítenek meghatározni terhelésed személyre szabott, optimális gyakoriságát és intenzitását.

A másik hasonló példánk a Doktor24, ahol szintén gyors ellátás, tapasztalt szakemberek és modern diagnosztikai háttér vár mindenkit. Hirtelen megjelenő, vagy régóta húzódó ízületi panaszok, gyulladások, fájdalmas, illetve beszűkült ízületi mozgások, sportsérülések, kopott ízületek okozta problémák megoldására kínálnak megoldást az ortopédiai szakemberek.

Ortopéd szakorvoshoz érdemes fordulnod, ha izületi gyulladásról, – fájdalomról, derékfájásról, csípőfájdalomról, csípőficamról, felső végtag-, vállfájdalomról, ízületi kopásokról, csontkinövésekről van szó. Ugyancsak ajánlott felkeresni a szakorvost térdszalagok sérülése, porcleválás, gerincferdülés, lúdtalp, kalapácsujj, alagút szindróma esetén.

A Doktor 24-nél több mint 15 ortopéd specialista áll rendelkezésre. Mindannyian magasan képzett, tapasztalt és elhivatott szakemberek, a mozgásszervi problémák elismert szakértői, akik egymással és más területek felkészült orvosaival is szorosan együttműködve összetett problémák esetén is a legjobb ellátást nyújtják. Az eljárások során mindig a legkíméletesebb, legmodernebb és az elérhető legpontosabb diagnosztikai módszereket és gyógyászati kezeléseket alkalmazzák, amelyeket a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő csúcstechnológiás diagnosztikai eszközpark támogat.

Ha pedig már kialakult a probléma, akkor a traumatológiai osztályon világszínvonalú ellátást nyújtanak. Ízületi ficam, lágyrész-zúzódás, ízületi rándulás, csonttörés, izomhúzódás és izomszakadás mind-mind a sportsérülések közé tartoznak. Ha baleset történik, szakértőik segítenek a gyors diagnózisban és a gyógyulási folyamat megkezdésében, beleértve a rehabilitációs gyógytornát.

Videók
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu