Révész Máriusz: Az aktív életmód a legnagyobb nyertese a jövő évi költségvetésnek

A kormány úgy döntött, hogy jövőre az eddigieknél sokkal több pénz jut az aktív és egészséges életmód támogatására, a Népegészségügyi-termékadóból befolyó bevételek 10 százalékát csak ilyen célokra lehet költeni.

Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár számításai szerint ez mintegy 6 milliárd forintos plusz forrást jelent az eddigi 3-3,5 milliárd mellé, amely lehetővé teszi az Aktív Magyarok Program elindítását.

Az államtitkár ismertetése szerint jelenleg borzalmas a magyarok egészségi állapota. 4,6 évvel elmarad a várható élettartam az uniós átlagtól, a megelőzhető halálozások arányában „élen” vagyunk az EU-ban, miközben a halálozások 10 százaléka a mozgásszegény életmód számlájára írható.

Révész Máriusz szerint nem igaz, hogy az egészségi állapotunk tőlünk független dolog, hiszen a tudományos kutatások szerint az életmódunk 43%-kal van hatással az egészségünkre.

“Kimondhatjuk, hogy mindenki a saját egészségének a kovácsa, tennünk kell érte, hogy egészégesek legyenek a magyarok” – jelentette ki Révész Máriusz.

Arról is beszélt, hogy 2024-ben mintegy 3 milliárd forintot sikerült begyűjteni az Aktív Magyarországért államtitkárság programjainak finanszírozására a vállalkozások népegészségügyi-termékadó (NETA) felajánlásaiból.

“Már ez több mint tízszerese a korábbi, ilyen célra fordítható NETA-bevételnek. A növekedés például annak köszönhető, hogy felállítottuk a NETABölcsek Tanácsát, amely hitelessé tette a programot, hiszen a NETA-pénzeket az ő hozzájárulásukkal lehet csak elkölteni” – tette hozzá Révész Máriusz.

Forrás: borzsonyring.hu

Elindul az Aktív Magyarok Program

Az aktív és egészséges életmód a legnagyobb nyertese a következő költségvetésnek! – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátette, hogy a plusz pénz segítségével elindul az Aktív Magyarok program!

Felsorolni is nehéz, milyen területeken indulnak el, vagy gyorsulnak fel az eddigi fejlesztések. Például:

  • bringaparkok, görparkok és futókörök fejlesztése
  • falmászó termek építése
  • iskolai mászófal építési program indul
  • jégpályák és a sítanpályák építése
  • OCR pályák építése
  • ping-pong termek kialakítása
  • skate és bringapark építése Budapesten
  • horizont kerékpártúra útvonal kialakítása
  • fogyatékossággal élők szabadidős sportolásának támogatása
  • a gyermekeket megmozgató Sport43 program kiszélesítése
  • vándortáborok támogatása
  • pontvadászat program indul a tájfutás mintájára
  • nyitott tornatermek program
  • Aktív Magyarok zseb a SZÉP-kártyán
Videók
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
2026 © holmozogj.hu