Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Márianosztrai kör

Aktív program
Kezdőknek és családoknak is ajánlott kellemes ízelítő a Dunakanyar és a Börzsöny szépségeiből.
Helyszín
Nagymaros
Táv
39 km
Időtartam
60 perc
Info

A vonatállomástól a Duna-parti kerékpárút egészen az országhatárig vezet. Ez a kerékpárút méltán népszerű, hiszen vonulatában végigköveti a Duna kanyarulatát, végig pazar kilátással.

Zebegény felé éred el a túra leglátványosabb pontját, és innen egyre több a fás, dombos terület. A helyiek kiemelt figyelmet fordítanak a fásításra, és ez látszik is a környéken.

Szobig egy egyenes, fás szakasz vezet, melynek a végén már a révátkelő van. Ha erre mennél, akkor az EuroVelo 6-os útra térhetnél át, de ez egy másik túra lesz majd. Most a sínek alatt átkelve, a 12-es útról Márianosztra felé vedd az irányt.

Ez a rész már kis kóstolót ad a Börzsönyből is, csodás erdei közegben tekerhetsz kilométereken át Márianosztra felé.

A környék Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt, de Mátyás király is gyakran megfordult itt. A természeti gazdagság mellett a település szakrális látnivalókban is bővelkedik.

A településről Nagyirtáspuszta irányába emelkedőkben gazdagabb, erdős rész következik. Ez a túra azonban az emelkedő helyett a Duna felé folytatódik, aszfaltos úton gurulhatsz le egészen a partig.

A lejtő alján lévő 12-es úton átkelve térj vissza az EuroVelo 6-ra. Innen már néhány kilométer, és visszaérkezel Nagymarosra.

Ez a 39 kilométeres kör kiváló ízelítő egy későbbi, nagyobb túrához, hiszen a Kemence és Diósjenő közötti leghíresebb, transzbörzsönyi útszakaszt nem érinti.

A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Videók
Legfrissebb cikkeink
Több mint 2000 futóval és teltházzal zárta a szezont a dm Balaton Run Zamárdiban
Nagy sikerrel zárult a 2026-os szezon: a Maratonman Versenysorozat szezonzáró eseményén, a dm Balaton Runon több mint 2000 futó állt rajthoz Zamárdiban.
Pataki Ádámék és dr. Zacher Gáborék is teljesítették a 6. Liget Élményfutást
Csodálatos napsütésben, telt házzal, önfeledt családi pillanatokkal és ezer meg ezer mosollyal zárult vasárnap a Budapest Sportiroda legvidámabb szabadidősport-eseménye, a 6. Liget Élményfutás.
A testnevelés tanórai kereteibe került a vitorlázás a balatonalmádi általános iskolába, ahová Vadnai Jonatán világbajnok is járt
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
Berobbant a stopper nélküli „Urban Race” - őrület: 25 állomásos akadálypálya várja a 6. Liget Élményfutás mezőnyét
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
2026 © holmozogj.hu