Kerékpáros körtúra a Szigetközben

Aktív program
Fedezd fel a Szigetközt kerékpárral! A változatos útvonal Máriakálnok híres kegykápolnájától Mosonmagyaróvár történelmi várán át egészen a dunakiliti duzzasztóműig vezet.
Helyszín
Dunakiliti
Táv
34.5 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Info

Fedezd fel kerékpárral a festői szépségű Szigetközt, Dunakilitiből indulva!

A települést a Kossuth úton keresztül, Feketeerdő irányában hagyjuk el. Az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonalat követve haladunk tovább, majd Feketeerdő érintésével érkezünk meg Mosonmagyaróvárra. Itt megtekintjük a várat, amelyet Szent István király alapított, és áthaladunk a belvároson, hogy folytassuk utunkat Máriakálnok felé.

Máriakálnokon található a híres Sarlós Boldogasszony-kegykápolna, amely már a 16. századtól kezdve zarándokok kedvelt úti célja. A kápolna egy forrás köré épült, amelyet csodatévőnek tartanak, és belsejében a híres kálnoki Szűz Mária-szobor emelkedik az oltár fölé.

A települést elhagyva, mintegy 2 kilométer után elágazáshoz érkezünk, ahol balra fordulunk. Innen Halászin keresztül Dunaszigetre jutunk. A település szélén található ökopark kiváló lehetőséget kínál egy rövid kenutúrára. A kerékpártúrát a bájos kis kápolnájáról ismert Tejfaluszigeten keresztül folytatjuk, majd visszatérünk Dunakilitire, ahol megtekinthetjük a duzzasztóművet. Végül a település központjába visszaérve zárjuk a túrát.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Szabó Nóra 23 éves egyetemistaként kezdett el futni legjobb barátnőjével. Eleinte csupán a fogyás volt a célja, de a rendszeres mozgás hamar az élete fontos részévé vált, és elindította őt azon az úton, amely a maratoni futás országos csúcsának megdöntéséhez vezetett. Nóra a holmozogj.hu-nak elmesélte, hogyan jutott el a tavaly decemberi Valencia Maratonig, mi motiválja őt az újabb célok elérésében, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie amatőr státuszú sportolóként. Ismerjétek meg hazánk egyik leginspirálóbb futóját!
Aktív Magyarok program
Óriási lehetőség előtt áll az aktív életmód, hiszen 2025-ben minden korábbinál több pénzt szán erre a területre az állam – erről beszélt Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár a holmozogj.hu-nak adott interjúban. A sportolást élménnyé kívánják alakítani, ennek érdekében több milliárd forintból kezdődnek fejlesztések és indulnak mozgásra ösztönző programok. A SZÉP-kártya új Aktív Magyarok zsebe is azt a célt szolgálja, hogy csökkenjen Magyarország lemaradása például a skandináv országokhoz képest, és legalább 8-9 évvel emelkedjen a várható élettartam. Az államtitkárral a holmozogj.hu-t kiadó Best Ever ügyvezetője, Németh Balázs beszélgetett.
A változékony, helyenként esős, szeles időjárás ellenére is több ezren mozogtak országszerte az elmúlt hétvégén rendezett szabadidős eseményeken. Babatvölgyben és Bősárkányban ráadásul kutyák és gazdáik együtt is rajthoz állhattak.
Pátkai Attila, a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület lelkes elnöke kreatív ötletekkel és izgalmas közösségi eseményekkel mozgat meg hétről hétre több száz embert. Hogyan csinálja és mi a titka? Utánajártunk!
Használd ki a napsütéses időjárást és járd be az Öreg-Túr, a Kőrös és az Ipoly folyó legszebb szakaszait kajakkal vagy kenuval!
Hasonló programok a környéken
Könnyed bringatúra Sopronból Fertőrákosra
Egy laza, látnivalókban gazdag bringázásra vágysz Sopron környékén? Mutatunk egy szuper útvonalat a Fertő-táj felé, amit bárki könnyedén letekerhet!
Kerékpártúra Győr és Pannonhalma között: természeti élmények és kulturális kincsek
Fedezd fel Győr és Pannonhalma közti gyönyörű tájat egy kényelmes kerékpáros túrán! A frissen aszfaltozott útvonalon kényelmesen suhanhatsz, érintve Écs hangulatos környékét, miközben már messziről hívogat a Főapátság látványa. Az út során pihenőhelyek, természetvédelmi látnivalók, és a végén frissítőkkel és panorámával csábító megállók teszik a túrát igazán felejthetetlenné.
Bringával Fertőrákosról az osztrák Fertőmeggyesre
Készen állsz egy igazán változatos bringatúrára a Fertő környékén, ami erdőn, városon, hegyen át vezet, és Ausztriában ér véget? Akkor ez a Fertőrákosról induló útvonal neked szól!
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu