Porhavas pályákon kezdődött a szezon a Síparkban

Hamisítatlan alpesi hangulat és tökéletes síidő fogadta a vendégeket a szezon nyitónapján a mátraszentistváni Síparkban. Az idén 20 éves síterep csapata apró karácsonyi ajándékkal, süteménnyel is kedveskedett azoknak, akik az elsők között csatoltak lécet. A Felső-Mátrában található Sípark a tervek szerint a továbbiakban a téli szünet minden napján nyitva tart, több alkalommal villanyfényes, esti síelésre is lesz lehetőség.

Ünnepélyes pillanat: december 26-án reggel 9 óra 30 perckor, a hazai hegyekben elsőként, elkezdődött a 2024/25-ös síszezon a mátraszentistváni Síparkban. Az első síelő az Alföldről, Tiszavárkonyból érkezett a Mátrába.

„Figyeltem a híreket, és alig vártam, hogy megnyissák a pályákat. Szerettem volna mindenképpen lécre állni még egyszer ebben a naptári évben, méghozzá egy hazai síterepen. Szerintem csodás napunk lesz, az időjárás is kegyes hozzánk. Később biztosan sokan lesznek, de ez megszokott a téli szünetben, én azért is jöttem korán, hogy ideális körülmények között csúszhassak” – mondta a tiszavárkonyi Diós Mihály Gábor a négyüléses Panorámalift felső állomásán.

Nyitónap a Síparkban

Már első nap több száz síelőre és snowboardosra számítanak, és várhatóan még ennél is nagyobb forgalom lesz a téli szünet további napjain, rengeteg magyar család él azzal a lehetőséggel, hogy nem kell külföldre utazniuk, ha havas élményekre vágynak az ünnepek alatt. Éppen ezért szilveszterkor és újév napján is járnak majd a felvonók, sőt több alkalommal villanyfényes, éjszakai síelésre is lesz lehetőség.

Egyelőre négy pályát nyitottak meg, ezek között vannak kezdők, valamint kisgyerekek számára ideális lejtők, működik a síoktatópark és használható a négyüléses Panorámalift felső állomásáról a völgybe vezető, egy kilométer hosszú pálya is.

Ha hideg lesz, újra beindítják a hóágyúkat

Nyitónap a Síparkban

Az aktuális információk folyamatosan elérhetőek lesznek a mátraszentistváni Sípark honlapján (www.sipark.hu), valamint a síterep Facebook felületén.

A szánkózás balesetvédelmi okokból nem megengedett a Síparkban!

A síbérletek az idei szezonban sem drágultak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották, ebben a szezonban is elfogadják a SZÉP-kártyákat.

A mátraszentistváni Sípark a legtöbb szolgáltatást nyújtó hazai síterep, már a téli szünetben is működik a kölcsönző, képzett oktatók segítségével elérhető a sí- és snowboardoktatás, kinyitott a Hóhatár hütte, valamint a Rönkbár és már a nyitónapon is sokan pihentek a napozóteraszon.

2004-2024: 20 éves a mátraszentistváni Sípark

Nyitónap a Síparkban

A Felső-Mátra szívében található, a fővárosból és több megyeszékhelyről is könnyen elérhető síterep 2004 decemberében nyitott. A modern, energiatakarékos hóágyúrendszernek köszönhetően átlagosan 80-90 napig tart a szezon. Minden télen több tízezer síelő és snowboardos keresi fel a Síparkot, köztük sok gyerekes család. A Magyarországon egyedülálló, varázsszőnyegekkel felszerelt síoktatópark ideális választás a kezdők számára. A gyakorlott síelőket négy kilométeres, változatos pályarendszer és Magyarország legmodernebb sífelvonói várják.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
Január végéig több mint 25 ezren síeltek a Mátraszentistváni Síparkban, a kísérőkkel együtt pedig jóval meghaladta ezt a számot a látogatók összlétszáma.
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
Óriási fejlesztésekre lenne lehetőség, ha csak az egy százaléka itthon maradna a külföldön elsíelt pénzeknek – mondta Fehér Gyulát, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke. A szakember szerint a négyévszakos sípályáké a jövő és itthon is komoly fejlesztések indultak el. A szakember segítségével értékeltük az idei hazai síszezont.
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
2026 © holmozogj.hu