Mozgás éjszakája 2025

Jön a vízitúra szezon az Evezd körbe sorozattal! – I. Tisza-tavi Kilátó TourTúra

Ha idén aktívan, természetközelben, egy különleges közösségi élménnyel indítanád a nyarat, akkor június 1-én a Tisza-tavon a helyed! Az Evezd körbe eseménysorozat az első Tisza-tavi Kilátó TourTúrával indul útjára 6 és 18 kilométeres távon. Kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy akár sárkányhajóval is becsatlakozhatsz akár kezdőként vagy haladóként is a vízitúrára. Sőt, kalandra vágyó négylábú kedvencünket is magaddal hozhatod!
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

A túra útvonala a sarudi Élményfaluból indul, és a Tisza-tó egyedi, csak vízről megközelíthető négy kilátóját fűzi fel egy útvonalra. A túrázók a rajtban kapnak egy útlevelet, amelybe minden megállónál pecsétet kell gyűjteni – és aki mind a négy pecsétet megszerzi, az a célban egy emlékérmet is kap.

A kilátók különlegessége, hogy olyan Tisza-tavi madárvilág tárul a látogatók elé, amit más módon aligha lehet megtapasztalni: gémek, fattyúszerkők, rétisasok, nádi énekesmadarak – a természet ezer arca elevenedik meg minden megállónál. „Olyan madárvilág vesz körül, amit még egy állatkertben sem lehet látni. Sok fotós is emiatt jár vissza – és olyan élőlényeket is találkozhatsz, amelyek legfeljebb képen vagy állatkertben láthatók” – mesélte Darai Dolli a GyeREKreáció Sport- és Közösségfejlesztő Egyesülettől.

A Tisza-tavi kilátók nyomában

Az első állomás a Bölömbika kilátó, amely a Ravasz-hát közelében, hínárral benőtt, csendes szakaszon található. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Poroszlói- és Sarudi-medencére A következő állomás pedig a Csapói Holt-Tiszánál álló Fattyúszerkő kilátó, amely szintén fából épült, nádasok között rejtőzik, így egy pallóút vezet hozzá.

A túra során a Küszvágó Csér kilátó is útba esik: ez a legújabb vízi kilátó, a Szilas-foknál, amelynek kétszintes építménye fából és acélból készült. Itt nemcsak a Borzanat és a Lapos-morotva panorámája az, ami lenyűgöző, de a közelben kialakított madárköltőhelyek révén a természetvédelmi szerepe is kiemelkedő – a környéken fészkelő küszvágó csérek után kapta nevét.

A túra negyedik és egyben egyik legizgalmasabb állomása az Óhalászi kilátó, amely nemcsak természeti szépsége miatt különleges, hanem történelmi jelentősége miatt is. Az egykor itt álló Tiszahalász nevű települést az 1876-os árvízpusztította el, a romokat ma is rejtély övezi. A kilátó közeléből egy ösvény vezet az egykori temetőhöz, ahol egy 1848-as kőkereszt emlékeztet a régmúlt falura. Az ide vezető szakasz kizárólag evezővel közelíthető meg, így itt valódi csend, madárcsicsergés és érintetlen természet fogad.

Kenusok vízitúrán
Fotó: MAVITUSZ

Egy nap, két táv – mindenki megtalálja a magáét

A túrázók kétféle táv közül választhatnak. A teljes kör nagyjából 18-20 kilométer, amely mind a négy kilátót érinti, azonban, ha nem vagy benne biztos, hogy tudnád teljesíteni a teljes túrát, akkor indulhatsz a rövidebb, 6 kilométeres túrán is, amely a Bölömbika kilátónál fordul vissza.

Első túrázóknak? Tökéletes választás!

Ha még sosem vettél részt vízitúrán, és kicsit tartasz attól, milyen is ez a világ, jó hírünk van: a Kilátó TourTúra kifejezetten kezdőbarát. „A résztvevők a rajtcsomagban részletes térképet kapnak, ellenőrző és a frissítő pontokat pedig a parton, vagy bójákkal és hajókkal jelöljük. Ha pedig bármi történne, mindig ott lesz a segítség, így senki nem marad magára. Illetve lesznek animátorok és játékok is – olyan ez, mint egy futóverseny, csak a vízen – nyilatkozta Darai Dolli a holmozogj.hu-nak.

Azoknak sem kell aggódniuk, akik nem rutinos evezősök. hiszen nem csak kenuval, kajakkal, vagy SUP-palindulhatsz, hanem akár nagyobb sárkányhajóval is, ahol megoszlik a munka, és a csapat lendülete is visz előre. Ideális családoknak, baráti társaságoknak, vagy épp azoknak, akik egy új hobbit keresnek a nyárra. Ez egy igazi nyári közösségi kaland, amit sokan elsőre próbálnak ki, de utána újra és újra visszatérnek.

Evezésben az erő, vízitúrában az élmény

A mozgás a vízen különleges test- és lélekformáló erővel bír. Az evezés során az egész test dolgozik: a karok, vállak, törzs és lábak összehangolt munkája erősíti az izmokat. A víz nyújtotta természetes ellenállás pedig hatékony, azonban a többi intenzív sporttevékenységgel szemben kíméli az ízületeket, így minden korosztály számára előnyös.

Az evezés a fizikai előnyök mellett mentálisan is feltölt. A természetben végzett mozgás segít lelassulni, kikapcsolni és kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből. A természet, a friss levegő és a víz közelsége segít ellazulni és feltöltődni –kutatások szerint is a szabadban végzett mozgás serkenti a szerotonin, azaz a jókedvért felelős hormon termelődését.

És ne feledjük: az evezés közösségi élmény is! Akár páros kenuval, akár sárkányhajóval indulsz, a közös evezés összekovácsolja a társaságot. A túrán résztvevők között gyakran alakulnak ki új barátságok, közös poénok, élmények, amelyek még hónapok múlva is mosolyt csalnak az arcokra.

„Közös munka, közös élmény” – gyerekeknek is szól a vidám kihívás

A vízitúra nemcsak a felnőtteknek nyújt maradandó élményt – a gyerekek számára is igazi kaland. „Különösen a kisebbeknél látjuk, hogy sokszor nem tudják, mire számítsanak, hiszen nem sokszor adódik alkalmuk ilyen közös mozgásformára. Az evezés során figyelniük kell az egyensúlyra, az összehangolt mozgásra, ami egyre ritkább élmény a mindennapokban. Ezért is fantasztikus látni, ahogy együttműködnek, nevetnek és segítenek egymásnak” – mesélte Darai Dolli a szervezői csapatból.

Kenusok vízitúrán
Fotó: MAVITUSZ

Nevezés, indulás, evezés!

Az esemény nevezési díja 5000 Ft/fő, amely tartalmazza a részvételt, a túrához tartozó „útlevelet”, a frissítőpontok használatát, a túravezetést, a biztonsági előkészületeket, az emlékérmet és a célba érkezés utáni meleg ebédet is. Az ébédnél gondolnak a vegetáriánusokra és a gluténérzékenyekre is.

Akinek nincs saját hajója, az sem marad ki a kalandból: a szervezők korlátozott számban eszközbérlést is biztosítanak, de ezt előzetesen igényelni kell.

További információ: https://viziturazz.hu/i-tisza-tavi-kilato-tourtura/ innen a nevezési felületre is el tudsz jutni és érdemes mielőbb jelentkezni, hogy biztosan legyen még helyed!

Legyen ez a nyár más, mint a többi! Tölts el egy napot a természet ölelésében, ismerd meg a Tisza-tó vízi világát, és próbáld ki, milyen érzés a kilátókhoz evezni. Ha felkeltette a túra az érdeklődésedet, akkor érdemes nyomon követni a Facebook-eseményt is, ahol folyamatosan friss részletekkel érkeznek a szervezők.

Kilátó túra címlap fotó
Fotó: MAVITUSZ

Videók
Kapcsolódó cikkek
Aktív Magyarok program
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Milyen a jó vízitúra? Ezt is elárulta nekünk Klemencz Henrik, a Magyar Vízitúra Szövetség elnöke, sőt, a június elsején induló, izgalmas és mindenki számára ajánlott Vízi Ring programsorozat részleteiről is elmondott mindent, amit tudni érdemes!
Több tucat izgalmas programmal robban be május második hétvégéje! Legyél kezdő vagy haladó, bringás, futó, túrázó vagy vízitúrás, most biztosan találsz kedvedre valót. Ráadásul az írásbeli érettségi nehezén már túl vannak a diákok is, így ők is felszabadultabban kapcsolódhatnak be a hétvégi programokba. Válaszd ki a kedvenced, és tervezd meg az aktív hétvégédet!
Május 1-jétől négynapos aktív kavalkád vár: futások, bringás túrák, vízitúrák és teljesítménytúrák szerte az országban. Idén ráadásul az Anyák napja is beleesik a hosszú hétvégébe – tökéletes alkalom egy közös családi kiruccanáshoz. Miért ne ünnepelhetnétek mozgással? Nézd meg a legjobb lehetőségeket és tervezd meg az aktív hosszú hétvégédet!
A vízi turizmus és az aktív életmód iránt elkötelezett szakemberek találkoztak 2025. április 25. és 27. között a III. MAVITUSZ Konferencián, hogy megosszák tapasztalataikat, új ismereteket szerezzenek és együtt élvezzék a Tisza közelségét.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Könnyű vízitúra az Öreg-Túron kezdőknek és családoknak
Szeretnéd kipróbálni a vízitúrázást, vagy egy igazán családbarát evezős programot keresel Szatmárban? Az Öreg-Túr Kölcse és Túristvándi közötti szakasza tökéletes választás! Fedezd fel ezt a szelíd, vadregényes folyócskát és a partján álló híres vízimalmot!
Vízitúra a Velencei-tó nádasaiban
Fedezd fel a Velencei-tó vadregényes nádasait és úszó szigeteit egy izgalmas vízitúra során! Evezés közben gyönyörködhetsz a madárvilágban, miközben szakvezetés mellett biztonságosan kalandozhatsz a Velencei-tavi Madárrezervátum területén.
Fedezd fel a Kettős-Körös „amazonasi” szakaszát
Készen állsz egy vízitúrára, amely szinte a dél-amerikai dzsungelek hangulatát idézi meg a Kettős-Körösön? Szállj vízre Békésnél, evezz át a vadregényes, zöldellő folyószakaszon, és fedezz fel egy ipartörténeti emléket is útközben! Felejthetetlen evezős nap vár Mezőberény közeléig.
Legfrissebb cikkeink
Jön a hétvége: Csillagfutás, SUP-os szafari és bringás kalandok, országos közösségi séta és még sok más!
Május utolsó előtti hétvégéjén végre ránk mosolyog a nap, és a jó idővel együtt megérkeznek a legizgalmasabb szabadtéri sportesemények is. Fedezd fel a természetet túrázás vagy bringázás közben, szeld a vizet SUP-pal vagy kenuban, vagy hódítsd meg a várost futva! Mozogj, érezd jól magad, és töltődj fel energiával!
Teltházzal debütált az E.ON Business Run a Nemzeti Atlétikai Központban
Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja. A 2025. május 21-én, szerdán este a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett esemény minden várakozást felülmúlt, bebizonyítva, hogy a sport, a csapatépítés és a közösség egyedülálló ötvözetére óriási az igény a hazai cégek és munkavállalók körében.
Erős Tibor: A futás nemcsak a testet, hanem lelket is formálja
Nem mindennapi kihívásra szánta el magát az NN Ultrabalaton 2024-es győztese, Erős Tibor. A 48 éves futó április végén szerette volna az életkorával megegyező órán belül lefutni a #Projekt422 jótékonysági kihívást. Ez olyan jól sikerült neki, hogy ő kerülte meg a leggyorsabban kétszer(!) a Balatont. Nem véletlenül nyilatkozott „extra boldogan és elégedetten” a 46 óra 10 perces teljesítményét követően a holmozogj.hu-nak.
Íme négy izgalmas kerékpáros túrasorozat az Aktív Magyarország kínálatából
A Tour de Hongrie idején – és azon túl is – hívja a nyereg az amatőr kerékpárosokat. Az ország egész területén folyamatosan elérhetők olyan szervezett túraprogramok, amelyek a hobbikerékpárosokat, családokat és sportkedvelőket szólítják meg. Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával három országos programsorozat, továbbá a Horizont túraútvonal kínál lehetőséget a szabadidős kerékpározás szerelmeseinek.
Június 13-án a budapesti Hősök terén és országszerte JÖN A MOZGÁS ÉJSZAKÁJA!
Maradj lendületben és mozogd át az éjszakát a nyár legbulisabb ingyenes sportfesztiválján a fővárosban, számos további településen országszerte, a határainkon innen és még azon is túl!
Több mint 1800 futó hódította meg a Kékestetőt a 28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutáson
Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
2025 © holmozogj.hu