Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Itt a hétvége: ALDI Női Futógála, Tisza-tavi Sportpiknik, triatlon Balatonon és sok más szuper program vár!

Viszlát tavasz, helló nyár! A hétvége első napján május elköszön, a másodikon pedig óriási lendülettel rátenyerelünk és végre megnyomjuk az idei nyár startgombját. Bármelyik jeles napot is választod, a hétvégén mozgásból, közösségi-, és sportélményből nem lesz hiány. Legyen szó futásról, triatlonról, bringázásról vagy vízitúráról, különleges helyszíneken, változatos távokon próbálhatod ki magad.

Triatlonélmény a Balaton partján – Új helyszín, új távok, eXtreme közösség!

Május 31-én első alkalommal rendezik meg Balatonszemesen az eXtremeMan Triatlont! A balatoni helyszín nemcsak festői környezetet, hanem zárt és biztonságos pályákat, árnyékos futószakaszokat és barátságos hangulatot is kínál a résztvevőknek. A három fő triatlonverseny között mindenki megtalálja a saját szintjéhez illőt: a klasszikus eXtremeMan113 féltávot (1,9 kilométer úszás, 90 kilométer bringa, 21 kilométer futás), a rövidebb eXtremeMan17 távot, vagy a már haladóknak szánt eXtremeMan49.5kihívást. Emellett lesz külön bringás (25.5 kilométer) és “Fuss velünk Balatonszemes” 3,5 kilométeres futóverseny is, így akkor is érdemes csatlakozni, ha még csak most ismerkedsz a triatlonnal.

Futók az eXtremeMan versenyen
Fotó: eXtremeMan

Fuss szabadon és ünnepeld önmagad

Június 1-én a budapesti Népliget megtelik élettel, színekkel és mozgással –érkezik a 30. ALDI Női Futógála! Ez a nap csak rólad szól: ha már futottál ezerszer, ha most húzol először futócipőt, vagy ha csak sétálnál egy jót, itt a helyed! Választhatsz 2,5 kilométeres, 5 kilométeres vagy 10 kilométeres futótávok közül, de páros futás, 3×2 kilométeres váltó, családi 1000 méteres futam és gyaloglás is vár a 2,5 kilométeres távon. Minden célba érkező különleges érmet, a rajthoz állók pedig ALDI-s meglepetéseket kapnak, hogy valóban felejthetetlen legyen a nap. Ünnepeld meg, hogy időt szakítottál magadra – fuss, sétálj, nevess, és kapcsolódj ki!

Június 1-én vasárnap a dombos baranyai tájakon vezető 6. Pécs-Orfű-Abaliget Félmaraton többféle távval vár: 21 kilométer egyéni vagy 2–3 fős váltó9 kilométer egyéni vagy kutyás futam, valamint egy 400 méteres gyerekfutam is szerepel a kínálatban. A versenyt kézműves ajándékok, fröccs (szigorúan a 18 éven felettieknek), strandolási lehetőség az Albaligeti tónál és ízletes helyi alapanyagokból készült ebéd koronázza meg.

Vasárnap szintén egy igazi különlegesség vár a természet és a kultúra szerelmeseire Füzérradványban: negyedik alkalommal rendezik meg a Kastélykör Flow futóversenyt a festői szépségű Károlyi-kastély parkjában. A futam nemcsak sportélményt nyújt, hanem egy valódi időutazásra is csábít, hiszen a Natura 2000 besorolású angolkert történelmi sétányain – mint a Czapáry István kör, az Ybl Miklós sétány vagy az Edouard André körút – vezet az útvonal. A versenyzők 5, 10 és 20 kilométeres távok közül választhatnak, de a gyerekeknek is lesznek rövidebb futamok, így az egész család mozgásba lendülhet. Egy biztos: ennél különlegesebb környezetben ritkán húzhatsz futócipőt!

Május 31-én a természet és a mozgás szerelmeseit a Zselici Csillagparkba várják egy igazán különleges, erdei futóversenyre. A IX. Nyárköszöntő Futóverseny három különböző távon kínál kihívást: a félmaratoni 21 kilométeres táv nagyrészt aszfaltos, „időjárásbiztos” útvonalon vezet, míg a 10 kilométeres középtáv és a 3,8 kilométeres rövidtáv inkább a természetközeli futás élményét nyújtja földes, erdei ösvényeken. A ropolyi pihenőhelyről induló verseny ideális alkalom arra, hogy elmerülj a zselici táj szépségében, akár futva, gyalog vagy bringával, ugyanis a környék tele van túraútvonalakkal is. A sport mellett a Zselici Csillagpark Csillagvizsgálójában napközben is érdekes programokkal várják a látogatókat, a nap végén pedig vadételek és erdei szállások gondoskodnak a tökéletes zárásról.

Futók a Pécs, Orfű, Abaliget versenyen
Fotó: 6. Pécs-Orfű-Abaliget Félmaraton

Fények, futás, városi varázs Győrben

Május 31-én este ismét fényárba borul Győr belvárosa, a Sziget és Révfalu, ugyanis jön a XXIII. BÜCHL Éjszakai Futóverseny! Ez az éjszakai futás nemcsak a látványos városi környezet miatt különleges, hanem azért is, mert minden táv teljes útbiztosítással zajlik, és akár egyéniben, akár csapatban is rajthoz állhatsz. A 21:00-kor induló 1,3 kilométeres gyerekfutam után 21:30-tól egyszerre startolnak el a 7, 14 és 21 kilométeres futók, valamint a 21 kilométeres váltócsapatok, míg a nordic walkingrésztvevői 21:35-kor vágnak neki saját, 7 kilométeres távjuknak. A körpályás rendszernek köszönhetően végig élvezheted a belváros hangulatát és a szurkolók lelkes támogatását.

Futás, evezés, bringázás: Irány a IV. Tisza-tavi Sportpiknik!

2025. május 31-én ismét eljött az idő, hogy összefussunk Sarudon, a Tisza-tavi Élményfaluban – méghozzá nem is akárhogyan! AVIII. Tisza-tavi Prohuman Összefutás több mint egyszerű futóverseny: valódi sportpiknik, ahol a természet, a közösség és a mozgás szeretete fonódik össze. Öt különböző táv közül választhatsz (az 1 kilométeres gyerekfutamtól egészen a 28 kilométeres Élményfalu Extráig), és még a kutyás gazdiknak sem kell otthon hagyniuk kedvenceiket, így minden korosztály és edzettségi szint megtalálja a számára ideális kihívást.

Ha inkább evezőt ragadnál, akkor a Tisza-tavi Sportpiknik második napján, június 1-én ott a helyed azI. Tisza-tavi KilátóTourTúrán! Ez a program a Vízi Ring sorozat nyitóállomása, ahol nem versenyezni kell, hanem élményeket gyűjteni – szó szerint! Az indulók egy útlevelet kapnak, amelybe kilátónként pecséteket gyűjtenek, a túra végén pedig a teljesítést emlékérem és közös ebéd koronázza meg. Lehet választani a rövidebb, 8 kilométeres vagy és a hosszabb, 20 kilométeres táv közül is, amelyek SUP-pal, kajakkal, kenuval vagy akár sárkányhajóval is teljesíthetők. Az út során gyönyörű kilátók, izgalmas feladatok és a Tisza-tó természeti csodái várnak.

Vasárnap akár bringára is pattanhatsz Sarudon! Az IV. Tisza-tó Bike Kerékpáros Tókerülésen teljesítheted a Tisza-tó ikonikus 67 kilométeres körútját, de ha rövidebb távra vágysz, jelentkezz a 20/30 kilométeres távra, és az első frissítőpont után fordulj vissza Sarudra. A túra az Élményfaluból indul, ahol frissítőpontok, segítő személyzet, és igény esetén bringabérlés is biztosított. A tó partján vezető, biztonságos útvonal kezdők, családok és baráti társaságok számára is tökéletes választás.

Kenusok Sarudon
Fotó: Élményfalu – Sarud
Videók
Kapcsolódó cikkek
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
Május közepén már teljes fordulatszámon dübörög a szabadtéri sportélet: hegyi futások, balatoni bringatúrák, tóparti versenyek és közösségi mozgásprogramok várják az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvége legjobb programjait, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni.
Megérkezett a május, és nem finomkodik a programok terén: határon átfutó utcai verseny, borvidéki félmaratonok, brutál terepverseny a Mátrában, triatlon Gyékényesen és Spartan a Börzsönyben.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
A hőség miatt körültekintő óvintézkedések mellett, sikeresen zajlott le a 32. DECATHLON Futóest
Csaknem ötezer futó állt rajthoz szombat este a 32. DECATHLON Futóesten. A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényén a résztvevők fegyelmezetten követték a szervezők hőségriadós tájékoztatását.
Magyarországon először: a mezőnnyel együtt futó orvosok állnak szolgálatba a 32. DECATHLON Futóesten
Az éjszakai versenyen a debütáló orvosi hálózat mellett extra hűtéssel és hőségriadós tájékoztatóval készül a kánikulára a Budapest Sportiroda.
44. LIDL Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt
Az utóbbi évek legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére készül a Budapest Sportiroda: a 44. LIDL Balaton-átúszás teljesen betelt, a nevezést lezárták.
2026 © holmozogj.hu