Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Így ünnepelték a Halloweent a futók szerte az országban

Van, aki ünnepli és bulizik egy rémisztően jót, mások az egészet csupán egy amerikai őrültségnek tartják, aminek semmi keresnivalója nincs Magyarországon – ez a Halloween. Nem szeretnénk állást foglalni a kérdésben, de egy biztos: ez is kitűnő alkalom a mozgásra!
Mozgásforma
Futás Futás

Egy jó oldala biztosan van annak, hogy a külföldi példákat követve – elsősorban kereskedelmi okokból – Magyarországon is évről-évre egyre erőteljesebb a Halloween-őrület. Ez pedig az, hogy az „ünnep” újabb alkalmat teremt arra, hogy minél többen megmozduljanak, és a sporttal, sportolással kapcsolatos élményekkel gazdagodjanak.

Halloween futás Hajdúböszörmény 2
Halloween futás Hajdúböszörményben – Fotó: Facebook

Idén is az ország több településén tartottak Halloween alkalmából közösségi futásokat, illetve tömegversenyeket.

Szombathelyen – szokás szerint – a Csónakázó-tótól indult a csapat, többen jelmezben futottak a belvárosba, majd vissza a tóhoz. Féltávnál egy születésnapi köszöntő adott alkalmat a frissítésre és a falatozásra, a végén pedig Halloween csoki volt a jutalom.

Halloween futás Szombathely 2
Halloween futás Szombathelyen – Fotó: Facebook

Hajdúböszörményben nem bulifutás, hanem komoly verseny volt, csaknem 200 nevezővel. Itt vannak az eredmények!

Hatvanban igazi látványosságnak számított a városban, hogy többen ijesztő jelmezben futkároztak.

Csongrádon a Fussuk le! klub szervezett közösségi futást a Park rekortán pályán, Gödöllőn pedig az alsóparki futókörnél várták késő délutántól estig a futókat. Fényekkel és túlvilági hangokkal is készültek a szervezők, előzetesen azt ígérték az indulóknak, hogy „minden kanyarban újabb izgalom rejtőzik” majd. Reméljük, így is történt…

Halloween futás Hatvan
Halloween futás Hatvanban – Fotó: Hatvani Hírlap

Bár Halloween elmúlt, de még nincs veszve minden, ha esetleg kihagytad volna az eddigi futásokat. A kőbányai titokzatos (és félelmetes…) pincerendszerben november 9-én lesz Halloween futás, a Budapest Sportiroda virtuális futása pedig egészen november 11-ig tart. Minden teljesítő fluoreszkáló, rémisztően jó érmet kap. Nevezni itt lehet!

Videók
Kapcsolódó cikkek
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Fóti futókör
A fóti Királydomb lankái megedzik a futók lábait: a néhány méteres szintkülönbség garantáltan megtöri a 800 méteres körök monotonitását.
Gödöllői futókör
Igazi természetközeli élményre vágysz? Ez a futókör az Alsópark dimbes-dombos erdei útjain halad végig a Rákos patak mentén.
Legfrissebb cikkeink
Panorámatúra, terepfutás és zsíros kenyér – november 14-én jön a zsámbéki szezonzáró
Még a téli bekuckózás előtt érdemes bakancsot vagy futócipőt húzni, és részt venni egy kötetlen, családias hangulatú szabadtéri programon.
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
2026 © holmozogj.hu