Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Egy karral 51 kilométert tolja kerekesszékes barátját a világbajnok paralimpikon

Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon ismét egyedülálló teljesítményre készül Boronkay Péter és dr. Nagy András.
Mozgásforma
Futás Futás

A tízszeres világbajnok, kilencszeres Európa-bajnok paratriatlonista egy speciális futókocsiban tolja kerekesszékes barátját, de idén emelik a tétet: a 21,1 kilométeres táv csak az első állomása egy összesen 51,1 kilométeres őszi kihívásnak. A bal alkar nélkül született sportoló egyetlen karral irányítja a 75 kilogrammos terhet jelentő szerelvényt, miközben idén az Autista Gyermekekért Egyesület javára gyűjtenek adományokat.

Ami tavaly egy merész ötletnek indult, mára elválaszthatatlan sportbarátsággá és misszióvá nőtte ki magát. Boronkay Péter paratriatlonista bajnok és a születéskori oxigénhiány miatt mozgásában és beszédében korlátozott dr. Nagy András tavaly ősszel már teljesítették így a maratont, idén azonban más kihívást választottak.

„A maraton hatalmas kihívás, főleg úgy, hogy az ember 75 kilót tol maga előtt egy karral. Ezt idén az egyéb teendőim miatt nem tudtam volna vállalni, de szerettük volna újra átélni azt az atmoszférát és a szurkolók biztatását” – magyarázza az ötletgazda, Boronkay Péter. Így esett a választás a duplázásra, és mindkét alkalommal a Budapest Sportiroda (BSI) eseményein állnak rajthoz: a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton 21,1 kilométerét, majd az októberi maratonon vállalt 30 kilométeres táv követi majd. Így összesen 51,1 kilométert tesznek meg a szezonban.

Két órán belüli célidő a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonra

Bár a 30 kilométeres távra még nem tűztek ki szintidőt, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon konkrét céllal állnak rajthoz: két órán belül szeretnének célba érni. Ehhez hetente egyszer futnak közösen a kecskeméti utcákon a Magyar Paralimpiai Bizottság pályázatán nyert professzionális futószékkel, a formát pedig fokozatosan építik fel a 20-22 kilométeres edzéstávokig.

“A fizikai megterhelés egészen speciális felkészülést igényel a paratriatlonistától. „A futószék és a frissítési terv megegyezik a tavalyival, de nekem most sokkal több időt kell fordítanom a regenerációra, a nyújtásra, a masszázsra és a gyógytornára, hiszen egy karral ennyi súlyt megmozgatni komoly igénybevétel” – teszi hozzá Péter.

Túlmutat a sporton: jótékonyság és a „Team RUNdris”

A fizikai küzdelem azonban csak az eszköz a valódi cél eléréséhez: a szellemi akadálymentesítéshez, azaz a társadalmi szemléletformáláshoz, érzékenyítéshez és a konkrét segítségnyújtáshoz. Míg tavaly két kecskeméti intézményt támogattak sikerrel, idei futásukkal az Autista Gyermekekért Egyesület (AGYE) munkáját segítik.

Terveik ráadásul hosszú távúak. „A felkészülés és a teljesítmény számunkra egy újabb közös lépcsőfok a barátságunkban. Célunk, hogy a »Team RUNdris by Peter Boronkay« sportcsapatunkba adománygyűjtő követeket toborozzunk, akikkel a jövőben minden kihívás előtt más civil szervezetet tudunk támogatni. Aztán persze az sem kizárt, hogy egy külföldi maratonon is bemutatkozunk” – vázolja a jövőt Boronkay Péter.

A páros jelenléte elképesztő hatással van a futóközösségre. Sokan lépnek oda hozzájuk azzal, hogy az ő példájuk adta meg a végső löketet: »ha Boronkay Petinek megy egy karral, nekik is menni fog«. Ezt a szemléletformálást Péter a mindennapokban is fontosnak tartja: „Ha látsz egy nálad rászorultabbat, rájössz, hogy a saját problémád valójában eltörpül.”

A páros szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton mezőnyével a Pázmány Péter sétányról rajtolva bizonyítja be újra: a sportban és a barátságban valóban nincsenek határok.

Így lehet támogatni a kezdeményezést

Aki csatlakozna Péter és András küldetéséhez, az alábbi adatokkal közvetlenül segítheti az Autista Gyermekekért Egyesület (AGYE) munkáját:

  • Kedvezményezett: AUTISTA GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET (https://agye.hu/)
  • Bankszámlaszám: 50800128-11029991
  • Megjegyzés: Team RUNdris
Videók
Kapcsolódó cikkek
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
Szeptember 6-án a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton több tízezres mezőnyében a hazai hip-hop és DJ-szcéna ismert alakja, OJ Sámson is ott lesz a rajtvonalnál.
Kapcsolódó események
dm BALATON RUN 2026
2026.09.19. Zamárdi
Kapcsolódó programok
Mosonmagyaróvári futókör
A Báger Ring névre keresztelt futókör igazi sportparadicsom, hiszen mellette strand, műfüves pálya és a téli időjárásban jégpálya is található.
Legfrissebb cikkeink
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
2026 © holmozogj.hu