Mozgás éjszakája 2025

Bringasuli: ne csak tekerj, tanulj meg közlekedni is két keréken!

Hogyan válhatnak a gyerekekből biztonságosan közlekedő kerékpározók? A válasz egyszerű: Bringasuli! A program célja, hogy a résztvevők ne csak biciklizni tanuljanak meg, hanem azt is, hogyan közlekedjenek önállóan a forgalomban. A Bringasuli képzései, oktatási anyagai, iskolai programjai, kiadványai és szemléletformáló kampányai mind ennek a célnak az elérését szolgálják – megszólítva nemcsak a gyerekeket, hanem bármely korosztályt.
Mozgásforma
Bringa Bringa

A Bringasuli története két évtizedre nyúlik vissza, amikor a Vuelta Sportiroda még ügyességi pályákkal és kisebb KRESZ-totókkal járta az iskolákat és rendezvényeket. 2008-ban dolgoztak ki egy átfogó iskolai kerékpáros oktatási programot – hasonlót azokhoz, amelyek már több nyugati országban is sikeresen működtek.

“A kezdetek óta az a célunk, hogy a gyerekeket ne csak a kerékpározás alapjaira tanítsuk meg, hanem arra is, hogyan tudnak önállóan, biztonságosan közlekedni a forgalomban” – mondta a holmozogj.hu-nak Abelovszky Tamás, a program vezetője.

Azóta a Bringasuli program folyamatosan fejlődik: pedagógusokat képez és különböző tananyagokat fejleszt, hogy minél több diáknak lehetősége legyen játékos keretek között megtanulni a felelősségteljes közlekedést, ezzel is csökkentve a biciklis balesetek számát.

“Minden fejlesztésünkkel arra törekszünk, hogy egy komplett csomagot adhassunk a tanároknak, így módszertani anyagokkal, gyakorlati képzésekkel és interaktív tananyagokkal is segítjük a munkájukat” – tette hozzá.

Élményalapú, játékos tanulás

Az iskolaudvarokon felállított ügyességi pályákon a gyerekek olyan alapvető készségeket sajátítanak el, mint az elindulás, megállás, kanyarodás és a megfelelő kézjelzések. A következő lépés természetesen az, amikor a csoportok kimennek a forgalomba.

“A foglalkozások folyamán a gyerekek játékos formában tanulják meg a kerékpározás alapjait és a biztonságos közlekedést. Fontos, hogy ne csak ismerjék a szabályokat, hanem képesek legyenek alkalmazni is azokat a mindennapi helyzetekben” – fogalmazott Abelovszky Tamás.

Az oktatás módját azonban végső soron az iskolákra és tanárokra bízzák, azért, hogy a Bringasuli módszertan szerint megvalósított programot a lehető legjobban be tudják illeszteni az adott iskola tanrendjébe.

“Van, ahol testnevelés órák keretében tartják meg, máshol szakkörként, az iskolák és a pedagógusok teljesen szabad kezet kapnak ebben” – tette hozzá a programvezető.

Ennek a programnak valóban mindenki nyertese, nem csoda, hogy folyamatosan érkeznek a pozitív visszajelzések a szülőktől és a tanároktól is a Bringasuli csapatához.

“A gyerekek nagyon élvezték. A forgalomban töltött órák után kifejezetten büszkének láttam őket. A szülők hálásak voltak, megköszönték, és a folytatás felől érdeklődtek” – fogalmazta meg a programban résztvevő egyik pedagógus.

“Ez kell nekik, nem a száraz tananyag, a tanterem, vagy a tömény elmélet. Mindent játékosan, interaktív módon, fogják meg, nézzék, keressék a sisakon, kerékpáron” – hangsúlyozta egy másik tanár.

Együttműködés a kormányzati szervekkel

A Bringasuli program működésében fontos szerepe van az állam támogatásának.

“A Révész Máriusz által vezetett Aktív Magyarországért államtitkárság hosszú ideje kiemelt partnerünk. Az ő elkötelezettségük és támogatásuk nélkül nem jöhettek volna létre olyan fontos fejlesztések, mint például az Oktatási Hivatal megbízásából készített két, közlekedési ismeretekről szóló okostankönyv” – mondta Abelovszky Tamás.

Az okostankönyvek az 5-6. és a 7-8. évfolyam számára készültek, és az aktív-, valamint mikromobilitásra fókuszálnak. Ezekhez kapcsolódóan a Bringasuli a pedagógusok számára online akkreditált továbbképzési programot is kidolgozott, hogy minél hatékonyabban adhassák át az ismereteket a gyerekeknek.

Nemzetközi együttműködések a jövő generációjáért

A Bringasuli az elmúlt években számos nemzetközi, főleg Erasmus+ programban is részt vett. Az egyik legjelentősebb kezdeményezésük a Safe4Cycle program, amelyben szlovén, brit és román partnerekkel közösen dolgoztak ki interaktív tananyagokat.

“Az Erasmus+ projektek azért is különösen fontosak számunkra, mert ezek által nemzetközi példákból tanulhatunk, és olyan anyagokat hozhatunk létre, amelyek hiánypótlóak itthon. Ezek a projektek megteremtik az alapját a további fejlesztéseknek” – hangsúlyozta a Bringasuli vezetője.

Járd be az országot két keréken!

Magyarország tele van fantasztikus kerékpártúra-útvonalakkal, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy két keréken fedezzétek fel az egész családdal hazánk természeti és kulturális kincseit. A Bringasuli elvégzése után a gyerekek is magabiztosan és biztonságosan közlekednek, így semmi sem állhat útjába egy közös biciklitúrának. A holmozogj.hu kerékpáros rovatát itt találjátok!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Maradj lendületben és mozogd át az éjszakát a nyár legbulisabb ingyenes sportfesztiválján a fővárosban, számos további településen országszerte, a határainkon innen és még azon is túl!
Aktív Magyarok program
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Verőfényes, sportolásra ideális időjárás fogadta a BorsodChem Tour de Tisza-tó résztvevőit, a népszerű kerékpártúrát a Budapest Sportiroda (BSI) immár 18. alkalommal rendezte meg hazánk második legnagyobb tava körül. Több mint 1800 bringás vágott neki a Tisza-tó varázslatos vidékén kijelölt távok valamelyikének, ami jól mutatja, hogy a tókerülés töretlen népszerűségnek örvend a szabadidősportolók körében.
Május 1-jétől négynapos aktív kavalkád vár: futások, bringás túrák, vízitúrák és teljesítménytúrák szerte az országban. Idén ráadásul az Anyák napja is beleesik a hosszú hétvégébe – tökéletes alkalom egy közös családi kiruccanáshoz. Miért ne ünnepelhetnétek mozgással? Nézd meg a legjobb lehetőségeket és tervezd meg az aktív hosszú hétvégédet!
Az idén is folytatódik a Bringázz a munkába! kampány, amelynek egyik első programja a május 13-i országos bringás reggeli és uzsonna lesz.
Legfrissebb cikkeink
Történelmi vízitúra – A Danuvina Alacris római őrhajó ismét Magyarországra érkezik
Idén nyáron ismét Magyarországra érkezik a Danuvina Alacris, egy valódi időutazást ígérő római kori őrhajó, amely a Duna menti Limes UNESCO világörökségi helyszíneit kapcsolja össze. Július elejétől egészen októberig akár te is kipróbálhatod, milyen lehetett 1600 évvel ezelőtt római katonaként evezni a Dunán.
Csillagfutás, SUP-os szafari és bringás kalandok, országos közösségi séta várnak a hétvégén!
Május utolsó előtti hétvégéjén végre ránk mosolyog a nap, és a jó idővel együtt megérkeznek a legizgalmasabb szabadtéri sportesemények is. Fedezd fel a természetet túrázás vagy bringázás közben, szeld a vizet SUP-pal vagy kenuban, vagy hódítsd meg a várost futva! Mozogj, érezd jól magad, és töltődj fel energiával!
Teltházzal debütált az E.ON Business Run a Nemzeti Atlétikai Központban
Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja. A 2025. május 21-én, szerdán este a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett esemény minden várakozást felülmúlt, bebizonyítva, hogy a sport, a csapatépítés és a közösség egyedülálló ötvözetére óriási az igény a hazai cégek és munkavállalók körében.
Erős Tibor: A futás nemcsak a testet, hanem lelket is formálja
Nem mindennapi kihívásra szánta el magát az NN Ultrabalaton 2024-es győztese, Erős Tibor. A 48 éves futó április végén szerette volna az életkorával megegyező órán belül lefutni a #Projekt422 jótékonysági kihívást. Ez olyan jól sikerült neki, hogy ő kerülte meg a leggyorsabban kétszer(!) a Balatont. Nem véletlenül nyilatkozott „extra boldogan és elégedetten” a 46 óra 10 perces teljesítményét követően a holmozogj.hu-nak.
Íme négy izgalmas kerékpáros túrasorozat az Aktív Magyarország kínálatából
A Tour de Hongrie idején – és azon túl is – hívja a nyereg az amatőr kerékpárosokat. Az ország egész területén folyamatosan elérhetők olyan szervezett túraprogramok, amelyek a hobbikerékpárosokat, családokat és sportkedvelőket szólítják meg. Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával három országos programsorozat, továbbá a Horizont túraútvonal kínál lehetőséget a szabadidős kerékpározás szerelmeseinek.
Több mint 1800 futó hódította meg a Kékestetőt a 28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutáson
Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
2025 © holmozogj.hu