Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

4 Évszak Bringatúrák a Balaton-felvidéken – ezt a csodát mindig érdemes felfedezni!

A Balaton-felvidék nemcsak nyáron, hanem az év minden szakában csodálatos – ezt szeretnék megmutatni a Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület által szervezett 4 Évszak Bringatúrák is.

Harangvölgyi András és Havasi Tímea túrasorozata évek óta azért hívja a bicajosokat, hogy versenyek helyett a tájért, a közösségért, a kalandért és az élményért pattanjanak nyeregbe. Szeretnék népszerűsíteni a Balaton-felvidék kevésbé ismert útvonalait, és megmutatni, hogy a kerékpározás nemcsak a főszezonban lehet szuper program, hanem tavasszal, ősszel, sőt még télen is. Harangvölgyi András a sorozat hátteréről és a szervezői célokról is mesélt:

A sorozatban minden évszakra jut egy-egy túra, így tavasszal, nyáron, ősszel és télen is lehetőséged van biciklire pattanni. A távok jellemzően 40-80 kilométer közöttiek, változatos terepen, csodás panorámákkal.

Már az évindító február 22-ei Téli Bringa Túra is hatalmas sikert aratott. 400 bringás indult útnak a mínuszok ellenére Balatonfüredről, hogy 80 kilométeren keresztül tekerje körbe a Balaton keleti medencéjét. A téli napsütésben, fantasztikus hangulatban zajló túra során négy frissítőponton is feltöltötték magukat a résztvevők mindenféle finomsággal, a célban pedig egyedi üvegérem várt mindenkit. Idén télen is megmutatták: a Balaton nem zár be a csúcsszezon után sem!

A következő kalandra május 10-én került sor a X. Balaton Mountainbike Túrán, ahol a Balaton-felvidék dombjai és erdei útjai kemény, 62 kilométeres kihívást tartogattak a biciklisek számára 1250 méteres szintkülönbséggel. Ez a túra igazi próbatétel volt a terepkerékpár szerelmeseinek is, akik nemcsak a távval, hanem a szintekkel is megküzdenének A túrára nevezni és a részletekről tájékozódni itt lehet.

A nyári szezon sem marad ki a sorozatból: július 20-án rendezik meg a Balaton-felvidéki Nyári Bringa Túrát, amely gyönyörű 40 kilométeres útvonalon vezet végig a vidék árnyas erdein, szőlődombjain és kisebb településein 800 méteres szintkülönbséggel. Ez a bringatúra remek lehetőség azoknak is, akik most kezdenek ismerkedni a hosszabb túrákkal. A nyári túra részletei és nevezési lehetősége itt elérhető.

Az Őszi Bringa Túrával zárják az évet október 25-én, amely az őszi színekbe öltözött Balaton-felvidéken 65 kilométeres távon kalauzol végig 610 méteres szintkülönbséggel. A túra útvonala teljes egészében része a  BalatonBIKE365 programnak. A közös tekerés során a résztvevők együtt élvezhetik a szezon utolsó nagy közösségi bringázását. A további részleteket ITT találod.

A jelenlegi távokon inkább a tapasztaltabb bringások indulnak, de egyre több család vág neki együtt, tinédzser gyerekekkel is. A jövőben pedig szeretnék a szervezők még inkább bevonni a családokat is, hogy a kerékpározás közös, tartalmas kikapcsolódás legyen minden korosztály számára. Ezért tervezik majd bővíteni a sorozatot akár kétnapos, családbarát programokkal is.

A sorozat minden eseménye Ötpróba-pontgyűjtő is, így aki rendszeresen teker, nemcsak élményekkel, hanem pontokkal is gazdagodhat – akár Párizsig is eljuthat velük! Ha szereted a természetet, a jó társaságot, és szívesen bringáznál a Balaton környékén, akkor a 4 évszak túrákat neked találták ki!

Videók
Legfrissebb cikkeink
Vitorlázás, kajak, SUP jóga – tavasztól őszig ingyenes vízisport programok a Kékszalag PORT-ban
Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel május közepétől szeptember közepéig ingyenes sportprogram-sorozatot rendeznek Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötőben a Veszprém-Európa Sportrégiója 2026 keretében.
Sikeres műtét után ismét rajthoz áll a Nemzeti Atlétikai Központban Győrfi Pál
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője csak az ötvenhez közel találta meg a sportolás örömét, ma viszont már el sem tudná képzelni az életét futás nélkül.
Májusban is rengeteg Élmény- és Szabadidősport Program várja a mozdulni vágyókat!
Májusban is országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Indul a május: te melyik verseny rajtjához állsz oda hétvégén?
Megérkezett a május, és nem finomkodik a programok terén: határon átfutó utcai verseny, borvidéki félmaratonok, brutál terepverseny a Mátrában, triatlon Gyékényesen és Spartan a Börzsönyben.
Már több száz résztvevő a 21 napos kihíváson!
A 21 napos kihívás program továbbra is sikeresen mozgósítja az ország futó- és sportközösségeit. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 kilométert teljesítsenek, ezzel ösztönözve a rendszeres mozgást és az egészséges életmód kialakítását.
Balaton-felvidéki Bringafesztivál 2026 – három nap bringás élmény Balatonfüreden
2026. május 15–17. között Balatonfüred ad otthont a Balaton-felvidéki Bringafesztiválnak, amely a balatoni nyár egyik nyitó eseményeként a kerékpározás, a természet és a közösségi élmények ünnepe lesz.
2026 © holmozogj.hu