Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

1984-2024: 40 éves a Budapest Maraton

Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Mozgásforma
Futás Futás

1984 tavaszán, 18 országból, mintegy 700-an vállalkoztak arra, hogy elindulnak a magyar főváros történetének első maratoni futóversenyén, amelyen amatőrök is rajthoz állhattak. A rajt és a cél a Népstadionnál volt, a résztvevőknek kétszer kellett végigfutniuk a városban kijelölt 21 kilométeres körpályán.

A programban félmaraton és iskolai váltó is szerepelt, így összesen csaknem 2000-en álltak rajthoz, ezzel rögtön az ország legnépesebb futóeseménye lett a IBUSZBudapest Maraton. 

Az elmúlt 40 évben a létszám jelentősen emelkedett:

  • 1993-ban neveztek először 10 ezernél többen, 
  • 2013-ban haladta meg az indulók száma első alkalommal a 20 ezret, 
  • 2017-ben a 30 ezret,
  • az eddigi csúcsot pedig a 2018-as 34 ezer nevező jelenti. 

Közben a külföldiek is felfedezték és megszerették a Budapest Maratont, a koronavírus-járvány előtt elérte az 5 ezret a külföldi nevezők száma. 

“Aki szereti a mozgást, annak egyszer bele kell kóstolnia az ország legnagyobb szabadidős rendezvényének különleges hangulatába. Garantálom, hogy a későbbi években is visszatér majd hozzánk. Itt minden a mozgásról szól, és azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni minél több emberhez, hogy a rendszeres testmozgás kellemesebbé és mosolygósabbá teszi az életünket” – nyilatkozta négy héttel a 2024-es verseny, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál előtt Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője. 

A Budapest Maratonok történetének három igazán nehéz időszaka volt. 1994-ben és 1995-ben pénzhiány miatt elmaradt a verseny, 2006-ban az utcai tüntetések miatt két héttel el kellett halasztani, 2020-ban és 2021-ben pedig a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag külföldi indulók nélkül zajlott és a korábbiak töredéke volt a résztvevők száma. 

“Idén méltó módon tudjuk megünnepelni a 40. születésnapot! Összesen várhatóan  közel 30 ezren leszünk, a jelenlegi nevezési adatokból az is látszik, hogy a külföldi futóturisták újra megrohamozzák Budapestet, 100 országból várunk indulókat.”

“Mindenkit arra biztatok, hogy álljon fel a fotelból, mozogjon, sportoljon és jöjjön el az ország legnagyobb szabadidős rendezvényének egyik rövid futó vagy gyalogló távjára és szerezzen motivációt a folytatáshoz – tette hozzá Kocsis Árpád.

A 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivált október 12-én és 13-án rendezi a Budapest Sportiroda. A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a maraton útvonala érinti a város legszebb részeit a Duna mindkét partján. 

Videók
Kapcsolódó cikkek
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest XV. kerületi futókör
A 2022-ben átadott Páskom-parki futókör a főváros XV. kerületének központjában, Újpalotán található egy lakótelep szomszédságában.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Legfrissebb cikkeink
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
A nyílt utcán szívműtétet elvégző Dr. Dubóczki Zsolt is rajthoz áll Magyarország legnagyobb maratonján
A személyes csúcsok és a sportélmény mellett idén is a fontos ügyek melletti kiállásról és az inspiráló vállalásokról szól Magyarország legnagyobb maratonja.
Szeptemberben sokféleképpen mozdult meg az ország – élményekkel teli hónapot zárt a SZEOSZ programja
Van, aki a kilométereket gyűjti, más egy erdei ösvényen érzi igazán jól magát, megint más kerékpárra ül, vagy a családjával vág neki egy könnyebb túrának. Szeptemberben mindegyikre akadt lehetőség: az Élmény- és Szabadidősport Program eseményei az ország számos pontján mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívan eltölteni a szabadidőt.
Új magyar csúcsot futott maratonon Varsóban, most pedig már a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra készül Vindics-Tóth Lili
Vasárnap Varsóban sporttörténelmi sikert ért el Vindics-Tóth Lili Anna: az Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávfutó 2:24:48-as időeredménnyel a nők között nemcsak megnyerte a Varsói Maratont és megdöntötte a verseny női pályacsúcsát, hanem saját korábbi rekordját átadva a múltnak, új női magyar országos csúcsot állított fel maratoni távon.
Fogyatékossággal élők és ép futók rajtolnak együtt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Idén is megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
Októberben is mozgásban az ország – folytatódnak az Élménysport-programok
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
2026 © holmozogj.hu